NR1. ONLINE BIZTOSITÁS
LUXUSADÓ ELTÖRLÉSE

A gépjármű-kereskedők szerint a vagyonadó eltörlésével felpöröghet a használtautó-piac, ráadásul többen megmenekülnek az aránytalan kötelezettségektől. Egy 1987-es gyártmányú - azaz 23 éves - BMW-hez ugyanis hozzá lehet jutni már 275 ezer forintért, azonban az ezután fizetendő vagyonadó elérheti a 42 ezret is. A Fidesz megígérte a vagyonadó eltörlését, de még nem tudni, mikortól lépne életbe az új szabályozás.

A vagyonadó eltörlésével jelentősen nőttek a használtautó-kereskedők költségei, azonban még nagyobb hátrányt jelentett, hogy a 125 kW feletti teljesítménnyel rendelkező autók szinte eladhatatlanná váltak. A Fidesz bejelentése szerint hamarosan eltörlik ezt az adónemet, ennek pontos időpontjáról viszont nem tudtak felvilágosítást adni a kormány sajtóosztályán.

A súlyadót 2007-ben váltotta fel a teljesítményadó, azaz már nem tömeg alapján kell fizetni a tulajdonosoknak, hanem kW alapon annak függvényében, hogy hány éves a gépjármű. Ezt egészítette ki a vagyonadó, amit a 125 kW feletti teljesítményű autók után kellett fizetni az alábbi táblázat szerint.

A luxusadó eltörlésével tehát már nem fordulhat elő, hogy valaki egy húsz éves, ám nagy teljesítményű autó miatt évente több tízezerrel is többet fizet. A teljesítményarányos számítás ugyanis nem vette figyelembe az autó valódi értékét, így egy húsz éves kocsinál szinte az autó árát kellett kifizetni adóként.

Például egy 1987-es gyártmányú - azaz 23 éves - BMW-hez hozzá lehet jutni már 275 ezer forintért, azonban az ezután fizetendő vagyonadó elérheti a 42 ezret is.

A luxusadó eltörlése nagyban segíti a használtautó-piacot is - jelentette ki Fojt Attila a Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke, aki szerint alapvetően igazságtalan volt a törvény. "Zömében olyan autók után kellett fizetni, amelyek valójában nem is luxus kategóriába tartoztak, hanem 8-10 évnél idősebbek és nagy teljesítményűek voltak". Az egyesület számításaira hivatkozva elmondta 83 ezer autót érintett ez az intézkedés, de ebből csak néhány 10 ezer volt valóban nagy értékű autó.

Fojt Attila hangsúlyozta, hogy az nincsen sehol sem meghatározva, hogy mi számít luxuscikknek, a teljesítményarányos számítás pedig félrevezető lehet.

A Fidesz korábban azt ígérte, visszafizeti az adó első részletét is. Matolcsy György korábban egyértelművé tette: ha a Fidesz győz, az első dolguk lesz a vagyonadó eltörlése, méghozzá visszamenőlegesen. A politikus kijelentette, amennyiben a lakosságnak tavaszig le kell rónia a közteher első felét, a majdani Fidesz-kormány a vagyonadó címén befizetett összegeket azonnal és kamatosan visszafizeti.

Az adó első félévi részletét a későbbi eltörlés ellenére be kellett fizetni, ez pedig meghatározta az használtautó-piacot is. "Volt olyan autó, amit 200 ezer forintért árultak, de a vagyonadó miatt évente még 80 ezer forintot kellett volna érte fizetni" - mesélte Fojt Attila hozzátéve, hogy természetesen ezek a kondíciók megakadályozták, hogy a kereskedők eladják ezeket az autókat. A használtautó kereskedőknek ez újabb csapást jelentett a két éve amúgy is pangó piacon. További hátrányt jelentenek ezeknél az autóknál a magasabb alkatrész árak, valamint a nagyobb fogyasztás is.

Fojt Attila szerint a társadalmi igazságtalanságot elkerülhették volna a jogalkotók, ha az értékarányosság elvét is belevették volna a tervezetbe.

A Magyar Gépjármű-kereskedők Országos Egyesületének elnöke úgy vélekedett, hogy a piacot egyértelműen kedvezően érinti az adó eltörlése, hiszen azok az autók, amelyek január óta eladhatatlanok voltak, most talán újra gazdára találnak.

Fojt Attila további csapásként értékelte, hogy a kereskedőknek is ki kellett fizetni a vagyonadót, holott nekik a gépjármű a raktárkészlet része. "Az intézkedés tehát nem csak a keresletet vetette vissza ezekre az autókra nézve, hanem még plusz költségekkel is járt" - fogalmazott.

Gablini Gábor a Gépjármű-kereskedők Országos Szövetségének elnöke is azon az állásponton volt, hogy a vagyonadó bevezetése negatívan befolyásolta az autópiacot. "A luxusadó nagyon gyakran érintett külföldről behozott családi autókat, miután azok nagyobb teljesítményűek" - fejtette ki Gablini hozzátéve, hogy ez érzékenyen érinthette a kispénzű családokat is.

Szerinte az adó visszavonása miatt felpörög ezeknek az eladhatatlanná vált autók piaca.

Gablini Gábor úgy vélekedett, hogy az új autók esetében viszont az az üzenete a vagyonadó eltörlésének, hogy végre nem kell szégyellni, ha valakinek vagyona van.

Forrás: nepszava.hu

<vissza

Új szolgáltatásunk: Vállaljuk, hogy az Ön otthonában Budapesten újonnan vett járművére segitünk megkötni vagy átkötni biztosítását.Szakszerű, képzett kollegánk megköti személyesen az önnek leginkább megfelelő biztosító társaság ajánlatát otthonában kényelmesen.
Részletek....
©2010 Rabóczki Sándor. All Rights Reserved